Néhanap elgondolkodom, hogy mi mindenre van idejük az embereknek és ha már van idejük, milyen kártékonyak tudnak lenni.

 

Megszoktuk már, hogy innen-onnan támadják az oldalunkat. Megszoktuk, de nem értjük igazán, hiszen a komolyabb fizetős oldalak számára nem jelentünk konkurenciát, az ingyenes oldalaknak pedig megvan a lehetőségük, hogy csatlakozzanak hozzánk, s ugyanazokhoz a lehetőségekhez férjenek hozzá, mint a többiek. A „portál” szó ugyanis nem kirekesztő, hanem befogadó jelleget sugall.

 

Furcsa és sokszor érthetetlen a rosszindulat. Valamiféle ősi, az emberi történelem ködös múltjában gyökeredző dolog, aminek talán köze van a kielégületlen vágyakhoz, a frusztációhoz. Tipikusan „megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is” típusú gondolkodás áll mögötte, annyiban továbbfejlesztve, hogy „él a tehenem, de randa, ezért dögöljön meg a szomszéd szép tehene”.

 

Több túraoldallal is tárgyaltunk az elmúlt időszakban és általános volt a gond: kicsi a létszám, nincs érdeklődés, belterjessé vált a csapat. Abban a pillanatban azonban, ahogy felajánlottuk a lehetőséget a Sétafika.hu-n való megjelenésre, elkezdődött az irigykedés: nehogy má’ mások túráira menjenek majd el a tagok. Vagyis kellenének az új emberek, a friss arcok, de úgy, hogy a megszokott túrázók nehogy kipróbáljanak más túravezetőket is. Holott semmi rossz nincs abban, ha valaki több közösségben is megjelenik: színesíti az életét, sok embert megismer, barátokra lel. Én személy szerint mindenkit buzdítok, hogy menjen el más túráira is. Ráadásul a legtöbb túravezető egy idő után szereti újra bejárni a korábban jól sikerült túrák útjait, ami viszont másodszor már nem biztos, hogy ugyanúgy sikerül, illetve ugyanolyan érdekes azok számára, akik korábban ott voltak. Az új embereknek azonban ez lesz az „első” és így a mértékadó. Természetesen semmi gond nincs az újra bejárásokkal ! De engedjük meg, hogy a túratársak választhassanak; legyen alternatívájuk.

 

Ez tehát a helyzet azokkal, akik csak úgy passzívan rosszindulatúskodnak, irigykednek. A keményebb dió az, hogy vannak userek, akik időt, energiát nem sajnálva folyton fogást keresnek rajtunk:

 

Volt aki feljelentette az oldalunkat, mert „a szerző tudta és engedélye nélkül vett át szó szerint szellemi terméknek számító anyagot más webfelületről, s ezzel megsértette a szerzői jogokra vonatkozó törvényt”! Az idézett „anyag” a túrák nehézségi fokára vonatkozó "Túrák nehézségi foka" oldal volt. Való igaz, az anyag egy, az egyben át lett véve egy másik felületről, a ma már nem létező, régi www.mars3696.hu oldalról (amelynek szerzője jómagam voltam, így egyszerűen elloptam saját szellemi produktumomat). Ami azért is vicces, mert egy pár soros dologról van szó, amit bárki lemásolhat, használhat (és másol, használ is).

 

Akadt, aki több év elteltével sérelmezte, hogy a tudta és beleegyezése nélkül szerepel az Archív Fotógalériánkban. Igaz, tényleg nem szoktunk írásos engedélyt kérni senkitől, amikor a túráinkon fotózgatunk, de a megoldás piszok egyszerű: ha valaki nem akar szerepelni a fotókon, az akkor és ott szól …szerintem mindenki tiszteletben tartja az ilyen kéréseket. Évek múlva viszont szinte biztos, hogy csak tukkóságból kezd kötekedni valaki, úgyhogy nagyon nem izgat fel.

 

A legédesebb a korábbi IWIW fiókunk törlése volt. Először küldött az egyik ismerősöm egy linket, ahol ügyetlenül és amatőr módon igyekeztek sejttetni, hogy a mi, azaz „egy konkurencia áldásos tevékenysége” miatt törlődött az iwiw fiókjuk, stb… Jót röhögtem a besározási próbálkozáson, mert az adott oldal szerkezetileg és szervezésileg sem hasonlít hozzánk, így nem is tekintem konkurenciának, ráadásul korábban nem is foglalkoztam az iwiw-vel (a példa okáért csak beregisztrált látogatók tudtak eljutni az adatlapunkhoz, és véletlenül sem küldözgettünk meghívókat, spamokat senkinek, hogy „itt vagyunk és majd milyen jó lesz neked, ha eljössz velünk”). Aztán ahogy a provokációt még csak fülbot mozgatásra sem méltattuk, a kisember nem bírt a dühével: bemószerolta a Sétafika iwiw lapját a szolgáltatónál. Persze, jogos volt amit tett, „jelentette”, hogy egy szervezet használja a magánszemélyek részére fenntartott felületet és egyébként is jujujujj! A szolgáltató persze törölt, az arc meg derült fényesen. Jobb lett volna, ha inkább „ráránt egy balkezesre”: ahogy ezt a katonaságnál szokták mondogatni a bakák a körlet elsötétítése utáni szöszmötölésre, mert az öröme kézzelfoghatóbb és tartósabb lett volna. Dorka pikk-pakk újjáélesztette az iwiw-ünket, immár klubként. Lásd itt:

 

A legutóbbi kedveskedés az volt, amikor valaki megfenyegetett e-mailban (biztosan valami sörösüvegvállú virtuál-Rambo), hogy feljelent, amiért ugyanazt az IP címet használja az oldalunk, mint egy másik – szerinte – illegális oldal. Nos, a technikai részletekbe nem mennék bele, de azt az IP címet még igen sok weboldal használja, ráadásul azt a bizonyos „illegális” oldalt már többször próbálták bemószerolni a Tartalomszolgáltatók Szövetségétől kezdve a BRFK-ig mindenhol, de elmarasztaló ítélet sosem született (Sőt! Még tárgyalásig sem jutott a dolog, alkotmányos jogokra hivatkozva lesöpörték a vádakat)

 

Sokat gondolkodtam, mivel zárjam ezt a rövid elbeszélést, de semmi okos nem jutott eszembe, amivel felvilágosíthatnám az ilyen kis majmoknak a tudatát, de aztán eszembe jutott a mondás, amit egyszer egy kültelki raklapátvevőhelyen mondott a sittes kinézetű góré a nem kevésbé zűrös arcú alkalmazottnak:

 

- Sanyikám! (bocs a Sándoroktól)! Élj rendes házaséletet, egyél sok fehérjét, igyál jó barna sört, oszt' akkor nem fog ilyen hülyeségeken járni az eszed!