Túrák, kirándulások ingyen

A blogban mindenről írok majd, ami túrázással, kirándulással kapcsolatos. A kapcsolódó weboldal: www.setafika.hu , ahol a konkrét túraprogramok is megtalálhatók.

Túráink, ahol várunk téged:



Friss topikok

  • oldbikeold: A "nagy-szög" ...egy borona felfordítva az erdészeti úton amely egyébként jelölt bringaút ..Zebegé... (2015.08.19. 15:23) Veszélyes utakon
  • Túrám: Sziasztok! Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy újdonságot! A túrázók, város- és múzeum látoga... (2014.10.03. 12:21) Egyik szemünk nevet, a másik viszont sír
  • Cpt. Flint: ha a jelölt úton mész, nem esel bele. értem én, hogy nem mindenki megy ott (bár ez elég nagy baj a... (2011.01.21. 15:15) Életveszélyes természetjárás
  • HSG: Egyszer hallottam ezt a mesét. Egy padon ültem, éppen múlt a délután, s egy idegen ember mesélt ne... (2010.04.02. 21:08) Mese a hajóról
  • mirko vosátka: az izotóniás ital jó, nekem legalábbis néha beválik, nem mindig van rá szükségem, de néha nagyon j... (2009.08.01. 21:15) Veszélyes forróság

Kerékpáros vs. autós

2009.05.26. 10:15 Kiránduló

Lerágott csont, milliószor kitárgyalták, millió helyen. Nem is írnék róla, ha nem lennék személyesen érintve.
 
Nem vagyok fafejű, az autómat leginkább csak a munkavégzésemhez használom (hegesztőtrafót, 18 kg-os szerelőládát kényelmetlen buszon vagy bringával szállítani), illetve olyankor, amikor távoli vidékre indulunk túrázni a Sétafikával (olyankor meg garantáltan nem egyedül ülök benne). A legritkább esetben indulok úgy el reggel, hogy „na, most fellökök néhány bringást”, sőt ki merem jelenteni, hogy a normálisan közlekedő kétkerekűeket kifejezetten segítem: elhúzódom az út szélétől, hogy elférjen jobb oldalon az autóm mellett, körülnézek alaposan, ha bringautat keresztezek, stb. A bringázást jó dolognak tartom, még ha én nem is igazán szoktam kerekezni, de ennek csak az az oka, hogy a bal térdem nem bírja a vele járó terhelést. …de nem magamról szeretnék mesélni, hanem az ESET-ről…

3 komment

Életveszélyes természetjárás

2009.04.20. 11:37 Kiránduló

Nemrég Cserépváralján jártunk a túraportálunkon megjelenő Vajdavár-Homokkővidék nevű kirándulás alkalmával, ahova Haratik Imre (Buszos) túravezető társam kalauzolt minket; felmentünk a várhoz és örömmel tapasztaltam, hogy a korábbi látogatásom óta sikerült szépen rendbe rakni a helyet. Ismerve a kistelepülések anyagi helyzetét és az általános gondokat, vélhetően ez nem kis erőfeszítésükbe kerülhetett.

Túravezető társam azonban felhívta a figyelmem valamire, amiről korábban nem tudtam: a vár közvetlen közelében találhatók a „gabonavermek”. Ezt nem jelzi semmiféle tábla, sőt elkerítve sincs. Felmérve a legmélyebb vermet rettegve gondoltam vissza arra, hogy néhány éve mi szinte pont a nyílás közelében szaladtunk le, lerövidítve az utat a Kúpkő kaptárfülkéi felé.
 
Ezek a mélybe vesző nyílások nem egyszerűen veszélyesek, de életveszélyesek! Az úton haladókat keresztbe feldrótozott vékony faágak „védik” a lezuhanástól, ám aki fentről jön lefelé kiépítetlen úton ( a gyermekek és a türelmetlen turisták márpedig ilyenek) az hiába érzékeli a veszélyt, megállni már nem tud a lejtőn és mindenképp lezuhan a mélybe. A vermek közt van 8-10 méter mély is. Egy ekkora zuhanást nem lehet túlélni!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Először felháborodtunk, mivel nemcsak a vár van itt (amit sejtésünk szerint sokan felkeresnek), hanem például egy geoláda is (részleteket a www.geocaching.hu oldalon találhatnak), amely további potenciális áldozatokat vonz a helyszínre. Egyszerűen a vakszerencsén múlik, hogy eddig nem történt halálos baleset. Egy ilyen tragédia nyilván jobban ráirányítaná a figyelmet a problémára, de miért kell meghalni ezért valakinek. Tehát először a felháborodás kerekedett felül bennünk, ám továbbgondolva a dolgot, az is eszünkbe jutott, hogy talán pontosan ismerik a problémát, de nincs lehetőségük tenni ellene. A hasonló helyeket az ország több részén vagy vasráccsal vagy megerősített vashálóval védik meg. Ennek elkészítése nagy mennyiségben nyilván nem olcsó.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az ijesztő állapotról e-mailban tájékoztattam Cserépváralja Önkormányzatát, illetve Dávid Zoltán urat, Cserépváralja polgármesterét. Szerettem volna megtudni, hogy ismerik-e a problémát, tettek-e ellene, illetve ha elindult már valami, akkor hol tart, hol akadt el?
 
Sajnos mind a mai napig nem kaptunk választ. Nem lehet tudni, hogy egyszerűen elkallódott az elektronikus levél vagy nem érdekli a címzetteket a probléma. Mivel mindenkép szeretnénk, ha nyoma maradna a megkeresésünknek, most megpróbálkozunk postai levél küldésével, hátha gyorsabban kapunk választ.
 

Az eset kapcsán felmerült, hogy hány helyen lehetnek még ilyen veszélyforrások, amelyek a gyanútlan turistára leselkednek? Ha tudsz ilyenekről, oszd meg velünk! 

3 komment

Címkék: túra kirándulás cserépváralja életveszély természetjárás

Miért jó? Miért vágjak bele?

2009.03.23. 11:10 Kiránduló

Miért jó kirándulni? Mi értelme van elindulni, felmászni valami magas hegyre, aztán lejönni?

Akik nem szoktak kirándulni, túrázni, rendszeresen felvetik ezt a kérdést. Láthatóan nem értik még azt sem, amikor az ember turista fia és lánya szép időben bakancsot húz és nekivág, hát még azt, amikor ugyanezt szemerkélő esőben vagy hóban teszi. A válasz valóban nem egyszerű.

Igen sok egészségmegőrzési linket tudnék ide belinkelni, ahol okosan elmagyarázzák miért hasznos a szabad levegőn való mozgás, de ez igazából az agyunknak szánt táplálék. A világon kevesen vannak, akik azért szoktak le vagy rá valamire, mert okosan elmagyarázták nekik miért is jó leszokni vagy rászokni valamire. Igen, ez azért van, mert bár az értelmünk kiemelt minket az állatvilágból, alapvetően még mindig az érzékeinkre, érzelmeinkre hallgató ösztönylények vagyunk. Másként nem élnének meg a politikusok, a közgazdászok és az ügyvédek sem. :)

Azért megyünk kirándulni, mert jó! Oké, de miért?

Nehéz elmesélni a friss szellő érzetét az arcbőrön. Nehéz leírni az avar savanykás, de semmivel össze nem keverhető aromáját a levegőben, a virágok vagy a hó illatát. Az ember persze elindulhat egyedül is, de ha nem ismeri a környéket, sem a térképet, előbb-utóbb eltéved, az meg annyira nem jó élmény… ráadásul társas lények vagyunk, ha erre egy-két antiszociális fajtársunk igyekszik is rátromfolni. Ma a nehéz gazdasági körülmények közt is vágyunk szórakozni. Szerintem az egyik legjobb dolog a közös program – amit persze a kedvesünkkel, gyermekeinkkel, szüleinkkel is gyakorolni kell, ám a haverokat, cimbiket és spanokat sem kell hanyagolni -, s ha ez a közös program kapcsolható egy jó kis természetjáráshoz viszonylag olcsón, az csak hab a tortán.

 

 

 

 

Többször is hallottam a kifogásokat:

  • Nincs kivel elindulni.
    Hmm. Ismerek egy jó túraportált, de nem reklámoznám... :D Szóval ez csak üres magyarázkodás.
  • Nincs felszerelésem.
    Nem kell felszerelés a könnyebb kirándulásokhoz. Sportcipőd, melegítőd, pólód nyilván van. Indulj el először könnyebb túrákon szép időben.
  • Mennék, de nincs időm!
    Egész hétvégén videóznod, ablakot pucolnod vagy főznöd kell? A videó megvár, sajnos az ablakpucolás is. Ha pedig eljössz, eljöttök kirándulni, akkor elég a szendó, az meg max negyed óra.

 

Hidd el, ugyan megizzadsz felfelé és valószínűleg az elején utálni fogod a túravezetőt nagyon, de amikor odafent lélegzethez jutsz és körülnézel, jó esetben elfelejtesz mindent. Elfelejted az izzadságot, elfelejted a szokatlan terheléstől nőtt vízhólyagokat és csak a lenyűgöző világot fogod látni. A fákat, a virágokat, a kitágult horizontot, azokat a távlatokat és látványokat, amelyek csak azoknak a hozzád hasonló őrülteknek adatik meg, akik ugyanígy felmásznak valahova. Terüljön el a lábaid előtt a Dunakanyar, Budapest, Pécs vagy a világ bármely más pontja, garantáltan másként fogod látni, mint azok, akik videóról, fotókról nézik vissza.

 

 

 

 

Igaz, sok helyre fel lehet jutni felvonókkal, sok helyre visz fel út, tömegközlekedés. Ott viszont nem érzed azt, hogy IGEN, ITT VAGYOK! ÉN!. És eszedbe jutnak az ismerősök, akik azt hiszik, pénzért minden megvehető, barátság, látvány, élmény... Aztán ahogy a füledben alábbhagy a szíved dobogásának visszhangja, meghallod a madarak csicsergését, a szellő futását a lombokon. Ha télen jössz el velünk (vagy bárki mással), olyan szűz hóban gyalogolhatsz, amikről csak a mesekönyvekben hallhattál, tavasszal olyan rügyeket, bimbókat látsz, olyan lepkéket, bogarakat, amelyek létezéséről sejtésed sem volt. A nyár megmutatja neked, mennyire jó barát tud lenni a lomb vagy a szikla árnyéka, mennyire jó ízű tud lenni a forrásvíz. Az ősz – kedvenc évszakom – színkavalkádjával, ízletes gyümölcseivel, fura kalapos gombáival és növekvő puha avarral kényeztet.

 

 

 

 

És ez csak a külcsín. A látható világ. Minden túrán gazdagabb leszel, hiszen olyan őrültekkel vágsz neki, akik hozzád hasonlók. Barátságok, szerelmek, kapcsolatok szövődhetnek. Megismersz olyanokat, akikre számíthatsz, s észrevétlenül már nem vagy kívülálló: búcsúzáskor őszintén cseng a „gyere máskor is”, a következő alkalommal pedig már ismerősként üdvözölnek a többiek. Persze, legközelebb is lesznek új, ismeretlen arcok, de ahogy téged elfogadtak a többiek, Te is el fogod tudni fogadni őket. Az a néhány vízhólyag, néha horzsolás vagy más, kisebb sérülés kit érdekel? Egy-két nap, némi jég és elmúlik. Az élmény pedig végleg beég a memóriádba, kitörölhetetlenül. Aztán évek múlva valaki szóba hoz valami lehetetlen, alig ismert kis helyet, a természet egy kis zugát, egy városkát, egy túrautat, Te pedig mosolyogva rábólinthatsz: „igen, jártam már ott!” S innentől azzal az emberrel is van közös élményed, akiről eddig azt hitted, magának való, ellenszenves vagy nem lehet vele semmi kapcsolódási pontod.

 

Ugye milyen rossz? Vagyis nem! Nagyon-nagyon jó! Miért jó kirándulni? Hát ezért, ezekért!

 

2 komment

Címkék: közösség barátság túra kirándulás természet kaland természetjárás

Szálka a szemben

2009.01.26. 14:28 Kiránduló

Néhanap elgondolkodom, hogy mi mindenre van idejük az embereknek és ha már van idejük, milyen kártékonyak tudnak lenni.
 
Megszoktuk már, hogy innen-onnan támadják az oldalunkat. Megszoktuk, de nem értjük igazán, hiszen a komolyabb fizetős oldalak számára nem jelentünk konkurenciát, az ingyenes oldalaknak pedig megvan a lehetőségük, hogy csatlakozzanak hozzánk, s ugyanazokhoz a lehetőségekhez férjenek hozzá, mint a többiek. A „portál” szó ugyanis nem kirekesztő, hanem befogadó jelleget sugall.
 
Furcsa és sokszor érthetetlen a rosszindulat. Valamiféle ősi, az emberi történelem ködös múltjában gyökeredző dolog, aminek talán köze van a kielégületlen vágyakhoz, a frusztációhoz. Tipikusan „megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is” típusú gondolkodás áll mögötte, annyiban továbbfejlesztve, hogy „él a tehenem, de randa, ezért dögöljön meg a szomszéd szép tehene”.
 
Több túraoldallal is tárgyaltunk az elmúlt időszakban és általános volt a gond: kicsi a létszám, nincs érdeklődés, belterjessé vált a csapat. Abban a pillanatban azonban, ahogy felajánlottuk a lehetőséget a Sétafika.hu-n való megjelenésre, elkezdődött az irigykedés: nehogy má’ mások túráira menjenek majd el a tagok. Vagyis kellenének az új emberek, a friss arcok, de úgy, hogy a megszokott túrázók nehogy kipróbáljanak más túravezetőket is. Holott semmi rossz nincs abban, ha valaki több közösségben is megjelenik: színesíti az életét, sok embert megismer, barátokra lel. Én személy szerint mindenkit buzdítok, hogy menjen el más túráira is. Ráadásul a legtöbb túravezető egy idő után szereti újra bejárni a korábban jól sikerült túrák útjait, ami viszont másodszor már nem biztos, hogy ugyanúgy sikerül, illetve ugyanolyan érdekes azok számára, akik korábban ott voltak. Az új embereknek azonban ez lesz az „első” és így a mértékadó. Természetesen semmi gond nincs az újra bejárásokkal ! De engedjük meg, hogy a túratársak választhassanak; legyen alternatívájuk.
 
Ez tehát a helyzet azokkal, akik csak úgy passzívan rosszindulatúskodnak, irigykednek. A keményebb dió az, hogy vannak userek, akik időt, energiát nem sajnálva folyton fogást keresnek rajtunk:
 
Volt aki feljelentette az oldalunkat, mert „a szerző tudta és engedélye nélkül vett át szó szerint szellemi terméknek számító anyagot más webfelületről, s ezzel megsértette a szerzői jogokra vonatkozó törvényt”! Az idézett „anyag” a túrák nehézségi fokára vonatkozó "Túrák nehézségi foka" oldal volt. Való igaz, az anyag egy, az egyben át lett véve egy másik felületről, a ma már nem létező, régi www.mars3696.hu oldalról (amelynek szerzője jómagam voltam, így egyszerűen elloptam saját szellemi produktumomat). Ami azért is vicces, mert egy pár soros dologról van szó, amit bárki lemásolhat, használhat (és másol, használ is).
 
Akadt, aki több év elteltével sérelmezte, hogy a tudta és beleegyezése nélkül szerepel az Archív Fotógalériánkban. Igaz, tényleg nem szoktunk írásos engedélyt kérni senkitől, amikor a túráinkon fotózgatunk, de a megoldás piszok egyszerű: ha valaki nem akar szerepelni a fotókon, az akkor és ott szól …szerintem mindenki tiszteletben tartja az ilyen kéréseket. Évek múlva viszont szinte biztos, hogy csak tukkóságból kezd kötekedni valaki, úgyhogy nagyon nem izgat fel.
 
A legédesebb a korábbi IWIW fiókunk törlése volt. Először küldött az egyik ismerősöm egy linket, ahol ügyetlenül és amatőr módon igyekeztek sejttetni, hogy a mi, azaz „egy konkurencia áldásos tevékenysége” miatt törlődött az iwiw fiókjuk, stb… Jót röhögtem a besározási próbálkozáson, mert az adott oldal szerkezetileg és szervezésileg sem hasonlít hozzánk, így nem is tekintem konkurenciának, ráadásul korábban nem is foglalkoztam az iwiw-vel (a példa okáért csak beregisztrált látogatók tudtak eljutni az adatlapunkhoz, és véletlenül sem küldözgettünk meghívókat, spamokat senkinek, hogy „itt vagyunk és majd milyen jó lesz neked, ha eljössz velünk”). Aztán ahogy a provokációt még csak fülbot mozgatásra sem méltattuk, a kisember nem bírt a dühével: bemószerolta a Sétafika iwiw lapját a szolgáltatónál. Persze, jogos volt amit tett, „jelentette”, hogy egy szervezet használja a magánszemélyek részére fenntartott felületet és egyébként is jujujujj! A szolgáltató persze törölt, az arc meg derült fényesen. Jobb lett volna, ha inkább „ráránt egy balkezesre”: ahogy ezt a katonaságnál szokták mondogatni a bakák a körlet elsötétítése utáni szöszmötölésre, mert az öröme kézzelfoghatóbb és tartósabb lett volna. Dorka pikk-pakk újjáélesztette az iwiw-ünket, immár klubként. Lásd itt:
 
A legutóbbi kedveskedés az volt, amikor valaki megfenyegetett e-mailban (biztosan valami sörösüvegvállú virtuál-Rambo), hogy feljelent, amiért ugyanazt az IP címet használja az oldalunk, mint egy másik – szerinte – illegális oldal. Nos, a technikai részletekbe nem mennék bele, de azt az IP címet még igen sok weboldal használja, ráadásul azt a bizonyos „illegális” oldalt már többször próbálták bemószerolni a Tartalomszolgáltatók Szövetségétől kezdve a BRFK-ig mindenhol, de elmarasztaló ítélet sosem született (Sőt! Még tárgyalásig sem jutott a dolog, alkotmányos jogokra hivatkozva lesöpörték a vádakat)
 
Sokat gondolkodtam, mivel zárjam ezt a rövid elbeszélést, de semmi okos nem jutott eszembe, amivel felvilágosíthatnám az ilyen kis majmoknak a tudatát, de aztán eszembe jutott a mondás, amit egyszer egy kültelki raklapátvevőhelyen mondott a sittes kinézetű góré a nem kevésbé zűrös arcú alkalmazottnak:
 
- Sanyikám! (bocs a Sándoroktól)! Élj rendes házaséletet, egyél sok fehérjét, igyál jó barna sört, oszt' akkor nem fog ilyen hülyeségeken járni az eszed!

3 komment

süti beállítások módosítása